|
|
 |
Kérdés: Diploma előtt
Tisztelt ITJobs! Idén nyáron fogok államvizsgázni egyetemi gazdasági informatika szakon. A diploma feltétele 2 nyelvből középfokú C szakmai nyelvvizsga megléte. Az angol viszonylag jól megy, abból már a nyelvvizsgám is megvan. A német nyelvvizsgámat pedig őszre kellett halasztanom, mivel nem volt időm a felkészülésre. Fél évig szakmai gyakorlaton kamatoztattam tudásom, ahol egy testhezálló feladatot kaptam: egy termelési folyamat számítógépes támogatását kellett megoldanom. Egyedüli informatikus szakemberként kellett részt vennem a fejlesztésben, több munkatárssal folyamatos kapcsolatban, amelynek eredménye egy működő rendszer lett. Diplomamunkámat is erről írom. Kérdésem arra vonatkozna, hogy van-e esély arra, hogy diploma nélkül is felvegyenek valahova a második nyelvvizsga megszerzéséig? Tanulmányaimat befejezem, angol nyelvtudással és szakmai tapasztalattal is rendelkezem. Viszont tényleges diplomám lehet, hogy csak fél év múlva lesz. Úgy érzem, hogy egy űrben lebegek, mivel tanulónak már nem fogok számítani, tehát szakmai gyakorlatra se vehetnek fel. Viszont diploma hiányában rendes állásba sem. Tudnak tanácsot adni erre a helyzetre? A választ előre is köszönöm! Üdvözlettel: Gy. Ádám
Válasz
Kedves Ádám! Mindenféleképpen van arra esélye, hogy elhelyezkedjen diplomája kézhezvétele előtt. Azt azonban számításba kell vennie, hogy bizonyos esetekben csak olyan szakembereket alkalmaznak, akiknek már a kezükben van a felsőfokú végzettséget igazoló okirat. Azt javasolnám, hogy az önéletrajzában tüntesse föl, hogy a diplomája megszerzése még folyamatban van és írja mellé a megszerzés várható dátumát. Igy nem vezeti félre a munkaadót, de nem is kelti azt a benyomást, mintha félbehagyta volna a tanulmányait. Arra is van példa, hogy ilyen esetben a munkaszerződésbe beleveszik, hogy az alkalmazás feltétele a diploma meghatározott időpontra történő megszerzése. Üdvözlettel: Az ITJobs team
|
 |
Az ITJobs Kft. a KMOP-1.2.7-2007-0129 számú projekt keretében végezte a TopJob elnevezésű munkaerőpiaci portálrendszerének kidolgozását. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A közreműködő szervezet neve és elérhetősége: MAG-Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (1139 Bp, Váci út 83, tel: 40/200-617, www.magzrt.hu)
KIEMELT PARTNERÜNK A PROFESSION.HU
Nyelvtanulási ajánlataink
HRPortal
Techline
|